A cicák tényleg megérzik, sőt, sokszor előre tudják az ember kedélyállapotát. Valahogy képesek hamarabb észlelni a bajt is, még mielőtt az megtörténik.

Dolly itt feküdt mellettem egész délelőtt, végig dorombolt, bújt, hozzádörgölte a kis fejét a kezemhez… Nem arról van szó, hogy nem élveztem ezt a különösen nagy odafigyelést, csak furcsálltam. Ritkán szokott órákon át velem lenni és simogattatni velem a pocakját. Aztán délután felé tényleg balhé volt. Összecsaptak a fejem felett a hullámok... minden összejátszott ellenem.  Mikor már a problémák megoldódni látszottak fél óra alatt kisírtam magam, rendeztem soraimat. Dolly végig az ölemben ült, mintha vigasztalna, vagy csak azt mondaná: „Ne félj kislány, melletted vagyok, nem lesz baj!”

Egy ilyen cica igazi kincs. A legjobb barátaim között tartom számon, aki ha nem is sír velem együtt, de végig mellettem van és fogja a mancsom. Szeretlek Dollyka! Nem lesz még egy ilyen cicám a világon, ebben biztos vagyok!