Tegnap cicakozmetikusnál voltunk. Ez elég sznobosan hangzik, de most már muszáj volt...

Dolly - félperzsa lévén - igen hosszú és dús szőrzettel rendelkezik, melynek ápolása mindennapos feladat (lenne). Nekem viszont nem mindig fér bele az időmbe. A keletkező egyre nagyobbacska és szaporodó csomók erre kitűnően fel is hívták a figyelmemet.

Érdekes, hogy kiscica korában egyáltalán nem filcesedett a szőre... pedig akkor még könnyű lett volna a folytonos fésülgetés. Kölyökként ugyanis, ha ő egyszer elaludt, nem kelthette volna fel egy földrengés sem. Nyugdotan lehetett ölbevenni, odébbrakni, fésülgetni, hintőporozni, szóval az égegyadta világon bárhogy lehetett macerálni. Volt, hogy beállítottuk mindenféle pózba, miközben aludt (mint azt a mellékelt ábra is mutatja).
Most viszont minden kis neszre már fent van és élénken figyel. Ha ehhez lusta, akkor csak a fülét mozgatja radarként az érkező hangok irányába. Ezt visznt állandó jelleggel csinálja alvás közben. A fülradarja mindenfelé követ, nehogy sze.. vagyis fül elől téveszthessen, vagy netán lemaradjon valamiről.

Szóval a kisasszony bundája igencsak elkanászodott. Ebben többek között az is közrejátszott, hogy elvittük ivartalaníttatni a drágát. Nem ejtettek nagy vágást, épp 3-4 centit, nem is fájlalta, látszólag a varratok sem érdekelték. Gallért sem kapott, mondván, úgysem fogja piszkálni, ha eddig nem piszkálta. Fésülgetni ekkor viszont nem mertem. Aztán később sem tudtam sort keríteni erre, mert a varratszedés napja előtt a kisasszony úgy döntött, ő jobban ért a dologhoz, és szépen délelőtt, míg én a főiskolán voltam kiszedte magának a cuccot. Mondanom sem kell, elég csúnya lett a seb. Hetekig kenegettük, mire begyógyult, viszont mára már nyoma sincs a hajdani kis "balesetnek". A gubancoknak viszont annál inkább. Merő kóc lett a cicusból, és egy fésülés erejével alig tudtunk háromnegyed óra alatt egyetlen csomóval megbírkózni. Itt döntöttünk úgy, hogy szakemberhez fordulunk.

Szegény kozmetikus lány 2 és fél órát dolgozott, aztán kiderült, azt a sok-sok gubancot csak a cica igen nagy fájdalmai árán tudná kifésülni, ezért kénytelen az érzékeny hasi területet lenyírni. Ígyhát most egy édes rózsaszín pocak virít a háton alvó nagy szőrrengetegből. Bár szerintem csupasz hassal is nagyon édes és gyönyörű, lassan meg úgyis visszanő a bozont.

Minden elismerésem a kozmetikusé, aki remek munkát végzett!

Nemrég, egy neten való szörfölgetés alkalmával bukkantam erre a nem mindennapi cicás idéztre. Olyan aranyos!!! És nagyon igaz is! Bár a macsekokra igen jellemző egy bizonyos mértékű egoizmus, a másik, sokszor hűséges oldalukat sem szabad kihagyni a teljes ábrázolásból: 

"Nem igaz, hogy nem szeretem a háznépét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bebizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet."
(Bálint György - A macska naplójából)

Gyógyulgatunk lassacskán, de biztosan.

A szemcseppezést természetesen még mindig rühelli a kis aranyos... Igazi küzdelem zajlik, főleg, amikor a férjem próbálja meg kézbe venni a dolgokat (szó szerint). Azt viszont nem értem, hogy amíg mindez a procedúra nekem fél percig tart, addig neki miért vesz igénybe fél órát...

Öröm látni, hogy egyre jobban és jobban lesz ez a drága cicuska. Már teljesen ki tudja nyitni a szemét, szépen elmúlt a pirosság és a könnyezés is. Eddig kicsit úgy festett szegény Dolly, mint egy félszemű kalóz... Lassan azonban kezd visszatérni az a gyönyörű szempár, amit én annyira szeretek! Most újra ragyog a tekintete, és végre felbukkant az a nagy adag huncutság és életvidámság is a tekintetében, ami már úgy hiányzott belőle az elmúlt napokban. Nomeg persze az a cseppnyi egoizmus, ami minden cicában ott lappang. Hát igen, a macskákat az ókorban istenként tisztelték... és ezt ők sem felejtik el...

Szegénykémnek baj van a szemével. Egy elég nagy seb keletkezett a szaruhártyáján, ami iszonyatosan fáj neki L

Tegnap reggel gyanúsan sokat kacsingatott rám. Akkor csak azt hittem, belement valami a szemébe, de nem találtam benne semmit. Estére csúnyán begyulladt neki, nem is merte kinyitni. Elvittem hát ma a dokihoz, ott megszületett a diagnózis. 2 szemcseppet kapott meg egy kenőcsöt. Napi ötször(!) kell kezelni a kukucskáit velük. Elmentem a patikába, hogy kiváltsam a gyógyszereit. Odafelé menet gondolkodtam rajta, hogy vajon, ha beállítok egy macskával, utánamdobják -e. Félve léptem hát be, letettem a hordozót követlenül az ajtó mellé, és kétkedve néztem a gyógyszerészekre. Ők azomban ahogy megpillantották ezt a kis szőrcsomót elolvadtak. Hogy milyen aranyos meg milyen szép! És nekik is van otthon kettő. Mire kiváltottam a gyógyszereket már mindent tudtam a macskáikról. A gyógyszerész pedig csak azzal a feltétellel adta át a készítményeket, hogy közelebbről szemügyre veheti a cicát J

Dollyka most már sokkal jobban van, nagyon sokat javult reggel óta. Bár most nagyon utál, hogy 3 óránként zalatom szegényt. Mondanom sem kell, mennyire rühelli az ilyet. De megígértem neki, hogy meggyógyul, úgyhogy most minent be kell vetnem. Gyógyszerezés után mindig alapos símogatást kap, nehogy aztán a végére teljesen megsértődjön. Bár szerintem ezt a minimumot el is várja tőlem J

Azt hiszem, most nem mellékelek képet... Meg is sértődne a kisasszony egy előnytelen kép láttán... Ám szerintem még így is neki vannak a legszebb cicaszemecskéi a világon!

A cicák tényleg megérzik, sőt, sokszor előre tudják az ember kedélyállapotát. Valahogy képesek hamarabb észlelni a bajt is, még mielőtt az megtörténik.

Dolly itt feküdt mellettem egész délelőtt, végig dorombolt, bújt, hozzádörgölte a kis fejét a kezemhez… Nem arról van szó, hogy nem élveztem ezt a különösen nagy odafigyelést, csak furcsálltam. Ritkán szokott órákon át velem lenni és simogattatni velem a pocakját. Aztán délután felé tényleg balhé volt. Összecsaptak a fejem felett a hullámok... minden összejátszott ellenem.  Mikor már a problémák megoldódni látszottak fél óra alatt kisírtam magam, rendeztem soraimat. Dolly végig az ölemben ült, mintha vigasztalna, vagy csak azt mondaná: „Ne félj kislány, melletted vagyok, nem lesz baj!”

Egy ilyen cica igazi kincs. A legjobb barátaim között tartom számon, aki ha nem is sír velem együtt, de végig mellettem van és fogja a mancsom. Szeretlek Dollyka! Nem lesz még egy ilyen cicám a világon, ebben biztos vagyok!