Gyógyulgatunk lassacskán, de biztosan.

A szemcseppezést természetesen még mindig rühelli a kis aranyos... Igazi küzdelem zajlik, főleg, amikor a férjem próbálja meg kézbe venni a dolgokat (szó szerint). Azt viszont nem értem, hogy amíg mindez a procedúra nekem fél percig tart, addig neki miért vesz igénybe fél órát...

Öröm látni, hogy egyre jobban és jobban lesz ez a drága cicuska. Már teljesen ki tudja nyitni a szemét, szépen elmúlt a pirosság és a könnyezés is. Eddig kicsit úgy festett szegény Dolly, mint egy félszemű kalóz... Lassan azonban kezd visszatérni az a gyönyörű szempár, amit én annyira szeretek! Most újra ragyog a tekintete, és végre felbukkant az a nagy adag huncutság és életvidámság is a tekintetében, ami már úgy hiányzott belőle az elmúlt napokban. Nomeg persze az a cseppnyi egoizmus, ami minden cicában ott lappang. Hát igen, a macskákat az ókorban istenként tisztelték... és ezt ők sem felejtik el...