Huh, elég rég nem írtam már. Ennek csupán annyi az oka, hogy nem nagyon volt időm gép elé ülni. Egy jópár dolog történt azóta.

Például Dolly átlépte a "bűvös" egy éves kort egészen pontosan március 30.-án! Ekkor a wikipédia életkortáblázata szerint olyan 15-16 éves, egyes állítások szerint 18. Egy biztos: mostantól a felnőtt macskák közé sorolják. Bár nekem úgy igazából mindig Dolly-baba marad! Az az édes kis "babapofija", ahogy bújik, dorombol, kedveskedik, örök gyereknek minősül számomra!

Szegénykém elég sokat van egyedül. A hétvége rendszerint nagyon sűrű szokott lenni. Elmegyünk szombat reggel, és vasárnap estig nem is lát minket. Sőt, mióta gyakran járok a Noé Állatmenhelyre, azóta sokszor már péntek este elindulunk. Az éjszakát a szüleimnél töltjük. 
Ilyenkor itthon rostokol a kisasszony egyedül. Hogy örül -e neki, abban még nem sikerült biztos ténymegállapításra jutnom. Ennek pedig az az oka, hogy egyfelől igen társaságkedvelő cicus (amikor itthon vagyok követ mindenhová, és igyekszik két méter távolságon belül maradni), másfelől viszont szinte egész nap alszik. És ez szó szerint értendő! 
Amint hazaérek, heves üdvözlésbe kezd, órákon keresztül törleszkedik és várja a "jól megérdemelt" simogatás-adagját. Édes egy teremtés!

Mostanra szinte Dolly rögeszméjévé vált a szekrénybe ugrás. Amint nyílik az ajtó, a legkülönfélébb trükkök segítségével, csaknem fénysebességgel berepül a szekrénybe. Sokáig csiszolgatta eme mutatványát, és mára már annyira begyakorolta, hogy szinte lehetetlen kivédeni a "váratlan" támadást. Amint bejutott a szekrénybe, gyorsan megkeresi a legnehezebben hozzáférhető pontot és befészkeli magát a zoknik közé. Hogy mit élvez ezen, arról gőzöm sincs... talán csak dagad a keble a büszkeségtől, hogy végre túljárt az eszemen. 
Ha a becsukom a szekrényt, természetesen úgy húsz perc múlva fülsértő nyávogásba kezd!

Szóval, így megkezdve felnőttéveit sem komolyodott meg a drágám, ezzel is kiérdemelve az általam ráragasztott "baba" megnevezést...